Asset 34x.png

Tartozom neked egy vallomással:

15 éve ugyanazt az eladási módszert használom

Pontosan ugyanazt a pár lépést teszem meg minden egyes alkalommal.

 

És minden egyes alkalommal működik.

 

És ennek semmi köze sincs a termékhez.

 

Hadd magyarázzam el.

Az emberek túlgondolják ezt

Az igazság az, hogy háromféle emberrel fogsz találkozni.

 

Ebből kettőnek el lehet adni, és egy típusnak nem.

 

Az első lépésed tehát, hogy döntsd el, a kettő közül melyik csoportban van a személy.

 

Vagyis 2/3-os esélyed van, hogy olyan személybe futsz bele, aki vásárolni fog. (Az igazság az, hogy ennél jelentősen jobb az arány, de egyszerűen akarom ezt most elmagyarázni neked.)

 

Ha ez megvan, meg kell tenned 5 fontos lépést.

 

Utána a személy vásárolni fog.

 

Ha ebből az 5 fontos lépésből valamelyiket kihagyod, akkor nem.

 

Egyszerű igaz?

 

De a legjobb benne…

paper-stats4x.png

Mindig működik

Ugyanezt használom minden egyes alkalommal.

 

Minden személyes és online előadásban, minden egyes telefonhívásban.

 

Most is, miközben ezt olvasod.

 

Az igazság az, hogy mindenki elad az életben: vagy jól, vagy rosszul.

 

Lehet, hogy csak azt akarod „eladni” a barátaidnak, hogy azt a filmet nézzétek meg, amit te szeretnél.

 

Lehet, hogy a gyerekednek akarod „eladni”, hogy vegye már fel azt a pulóvert végre hiszti nélkül.

 

Az is lehet, hogy a terméked, vagy más termékét szeretnéd elpasszolni jó áron.

 

Vagy befektetőt keresel, aki segít beindítani az üzleted.

 

Nos, ezzel a módszerrel működni fog. Bárhol, bármikor.

MAN-STRONG_4x.png
Asset 34x.png

Soha nem mutattam még ezt meg

team-presentation-money-high4x.png

(Pontosabban egyetlen alkalommal 2 évvel ezelőtt megmutattam mindössze pár embernek)

 

Viszont most lesz az első alkalom, hogy téged végigvezetlek ezen.

 

És ezt személyesen fogom megtenni.

 

Nem egyszerűen oktatni foglak, hanem lépésről-lépésre megtanítalak erre, és együtt begyakoroljuk, hogy pontosan hogyan kell ezt csinálni.

 

Igen, élőben nálam és addig nem mész el tőlem, ameddig nem megy ez tökéletesen. Benne vagy?

Asset 34x.png

Mire leszel képes?

Képes leszel eladni, úgy ahogy még soha

✓ Rájössz, hogyan találj olyan embereket, akik vásárolni akarnak (Ez az emberek 2/3-a)


✓ Szinte bármilyen terméket képes leszel értékesíteni, még akkor is, ha most láttad először


✓ Nem kell tukmálnod; megtanulod milyen lépéseket kell tenned, hogy az emberek valóban akarják a terméked, és vágyjanak rá, hogy megadd nekik


✓ Legyőzöd a bizonytalanságot, és könnyedén lépésről-lépésre haladsz végig egy
durva eladási folyamaton 

up-man-zoom-stat4x.png
man-point-elegant4x.png

Megtanulod, hogyan érj el embereket tömegesen egy csapásra

✓ Megismered azt a módszert, amivel könnyedén elérhetsz szinte korlátlan számú embert

 

✓ Megtanulsz pár módszert, amivel trükkök nélkül, azonnal képes leszel az érdeklődés felkeltésére

 

✓ Tudni fogod, hogyan kezeld a „Csak el akar nekem adni” problémát

 

✓ Megérted, hogyan használd jól a szociális médiát (Ezt az emberek 90%-a elrontja)

 

✓ Be fogod gyakorolni az érdeklődő szerzést, és megszerzed 1 órán belül az első érdeklőidet

 

✓ Megtanulsz egy módszert, amivel szinte varázslatosan növekednek majd a „kíváncsiskodók”

 

✓ Kidolgozol egy lépéssorozatot, amivel több embert érhetsz el mint valaha. Ebből meg is teszed az első két lépést

 

Megszabadulsz a sablonos szövegektől örökre, és elkészíted azt, amivel azonnal kitűnhetsz a tömegből

Használni tudod majd a tökéletes lezárást, úgy mint még soha

✓ Begyakorlod, hogyan fordítsd az emberek kifogásait a saját javadra


✓ Megtanulod, hogyan kezeld a leghatékonyabban a kifogásokat, úgy hogy ne jöjj zavarba még a legdurvábbaknál sem


✓ Tisztában leszel a leggyakoribb kifogások kezelésével, és előre készen állsz majd a válaszokkal


Soha nem kell aggódnod többé a „Túl drága” kifogás miatt


✓ Megtanulod kezelni a lezárást


A meg kell beszélnem valakivel” vagy a „Még át kell gondolnom” kifogásokra kivédhetetlen technikákat mutatok, ami után soha többé nem okoznak majd gondot
ezek.

✓ Megérted majd, hogyan különböztesd meg a valódi és látszólagos kifogásokat és begyakorolod, melyiket hogyan oldd meg

 

✓ Megtanulod és begyakorlod, hogyan tudd meg, hogy mi az a pár mondat, amitől az adatot személy a vásárlás mellett fog dönteni.

 

Megtanulod, hogyan vedd rá a személyt, hogy saját magát győzze meg, és saját maga kezelje a saját kifogásait

 

✓ Megtanulod felismerni azt a pontot, amikor ha teljesen csöndben maradsz – még akkor is, ha furának hat – el fogja adni a terméket. Ez a tökéletes csönd technika.

paper-stats4x.png
businessman-businesswoman-man-woman-team-show4x.png
user-experience-man-woman-screen4x.png
man-work-working-idea-money-goal4x.png

Folyamatos jövedelmet szerzel az eladásból

Asset 34x.png

✓ Megérted, hogyan adj el úgy, hogy nincs is saját terméked, és nem veszel részt MLM-bem sem.

 

✓ Ha már MLM rendszer tagja vagy, megérted, hogyan szerezz új csatlakozókat könnyen és gyorsan

 

✓ Megérted majd, mi valójában a lemorzsolódás, mi a valódi oka a látszólagossal szemben, és hogyan akadályozd meg ezt

 

✓ Megérted, hogy mi az a 8 lépés, amin végig kell vinned egy új jelöltet, hogy csatlakozzon, és a munkatársad legyen. (Az MLM-esek nagy része csak az 1. és 2. lépést teszi meg, és ezért nem növekszik soha az üzlete)

 

✓ Megérted, hogy mit tegyél azokkal az emberekkel, akik (látszólag) nem érdeklődnek a terméked iránt, és hogyan csinálj belőlük olyan érdeklődőt, akiket le tudsz zárni

 

✓ Megérted, hogyan alkalmazd az eladás technikát, hogy ellenállhatatlan szöveget írj.

 

✓ Megérted, hogyan építs fel ebből online rendszereket.

 

✓ Eléred, hogy olyan rendszered legyen, ami folyamatos. Egy kész tervvel fogsz hazamenni

Hogyan fordíts a javadra bármilyen nehéz helyzetet

✓ Mit tegyél az ideges és ellenséges emberekkel? Hogyan fordítsd át őket izgatott érdeklődőkké?


✓ Hogyan mozdíts ki szinte bárkit a rögzült elképzeléseiből. Működik mint az álom, még akkor is, ha 10 éve be volt betonozva

Hogyan használd a hanghordozásod, hogy megváltoztasd (befolyásold) az emberek gondolatait (Ez az egyik technika, amit a Wall Street Farkasa használt)

 

✓ Hogyan érd el, hogy tőled vegyenek valamit, amikor mástól nem vásárolnak

 

✓ Hogyan vezesd át más témára a személyt, ha elutasító az ajánlatoddal szemben, és hogyan vezesd vissza úgy, hogy közben elérd hogy lelkesedjen

 

Hogyan vedd fel vele újra és újra a kapcsolatot, hogy ne idegesítsd, hanem alig várja, hogy beszélhessen veled

 

✓ Hogyan szűrd ki és kezeld az időrablókat, akik nem fognak vásárolni

 

✓ Hogyan kezeld a magas ár kifogást, hogy a végeredmény az legyen, hogy a személy többet fizessen, mint amit eredetileg tervezett?

 

Hogyan tárgyald újra a megadott árat, hogy ne kelljen engedned belőle, a személy mégis elégedett legyen

 

✓ Hogyan érd el a vásárlói hűséget, hogy újra és újra akarják a terméked, miközben lekötelezettnek érzik magukat

Hogyan érd el, hogy téged válasszanak a konkurenciával szemben, még akkor is, ha pont ugyanazt áruljátok

business-marketing-man-zoom-idea-stats4x.png
customer-head-idea-zoom-man4x.png

Igen, ez nagyon sok

heroic-man-style4x.png

Mégis képes vagyok megtanítani rá egyetlen nap alatt.

 

De ennél sokkal többet adok, mert gyakorolni fogjuk, és élő gyakorlatban megyünk végig minden lépésen.

 

De ez még nem minden!

 

Eljössz hozzám, és személyesen én vezetlek végig ezen. Megkapod a teljes módszert leírásban, ha bármi kimenne a fejedből kéznél legyen.

 

Kidolgozzuk a te helyzetedre a legmegfelelőbb stratégiát.

 

Tehát ha elszánt vagy, és meg akarod szerezni azt a technikát, amire 15 éve minden üzletemet építem, akkor…

Itt vannak a részletek

A szeminárium és workshop 2022. szeptember 24-én, szombaton lesz.

 

Szolnokon, nálam tartjuk.

 

A pontos címet a rendelés után küldöm.

 

11:00-kor kezdünk és 7-ig tart.

 

Az ára: 75 000 Ft.

 

Mindent kapsz, amire szükséged van.

 

Jegyzetet, papírt tollat…

 

A kajáról és az innivalóról mi gondoskodunk.

 

Ha kérdésed van, hívd ezt a számot: 06-20-398-3827

 

Szívesen válaszolunk bármilyen kérdésedre.

 

De ez még nem minden…

tab-ipad-woman4x.png

Van egy különleges bónuszom

Asset 34x.png
dance-woman-happy4x.png

Vagyis miután végeztünk, indulhat a parti!!

 

Tehát, ha részt veszel, utána maradhatsz szórakozni velünk!

 

Lesz vacsora, innivaló, bulizhatunk, póker, monopoly (próbálj legyőzni), szauna, úszás vagy bármi amihez kedved van.

 

Akár reggelig is!

 

De ha nem szeretnél bulizni az sem gond!

 

Itt leszek végig, és „használhatod” a tudásom.

 

Válaszolok bármilyen kérdésedre.

 

Átnézhetjük az üzleted, stratégiát dolgozhatunk ki, vagy amihez kedved van.

 

Nagyon jó lesz azt garantálom, de ez csak bónusz

Itt vannak a részletek

Az eladás a legfontosabb képesség, amit csak megszerezhetsz.

 

Azt javaslom, hogy tanuld meg, mert így még soha nem tanítottalak meg eladni.

 

De ami a legfontosabb, hogy ez nem egy egyszerű tanfolyam lesz.

 

Gyakorlat.

 

Együtt fogjuk csinálni, és ha van kedved, azonnal ki is tudod próbálni.

 

Meg fogsz döbbeni milyen jól működik.

 

Tehát 2022. szeptember 24-én szombaton várlak.

Fantasztikus lesz…

team-marketing-rocket-money4x.png

© 2019-2022 Müller Péter
Kapcsolat | ÁSZF | Adatkezelési tájékoztató | Cookie szabályzat
Professional Education Kft. 3187 Nógrádszakál Dózsa György út 20.