top of page

Müller Péter

ÉLETMŰ ARCHÍVUM

LEZÁRÁS

JÚLIUS 16. 24:00

132096078_51e1d696-ab25-4ad4-894e-d7bc6ba190be.jpg

FIGYELEM – UTOLSÓ LEHETŐSÉG

Korai Nyugdíj Előtti Végkiárusítás:

Vidd el a több millió forintot érő teljes Életművemet egyetlen szeminárium áráért – mielőtt végleg bezárom a páncéltermet.

Igen, jól olvastad. :)

Skype_Picture_2024_01_22T10_30_33_444Z.png

Utolsó alkalom

50 éves vagyok csak, nyugdíjba megyek korán, mert megtehetem. Előtte oda akarom neked adni mind azt a tudást, amit az évek alatt megtanultam és lehetőséget adni számodra is, hogy a korai nyugdíjt választhasd. De ez mind rajtad múlik.

Addig 100%-ban az Axon mesterséges intelligenciára és a személyes VIP mentorálásra fókuszálok. 

Ezért a korábbi, gigantikus értékű tananyagbázisaimat (Marketingpro & 1ev.hu) nem fogom tovább fejleszteni. Gyakorlatilag ebben a formában végleg megszüntetem.

De mielőtt ez megtörténik, egyetlen, utolsó alkalommal kinyitom a kapukat.

De csakis azért, mert ez NEM egy tananyag-gyűjtemény.
 

01

Térkép

Ez a térkép, amivel visszaszerezheted a kontrollt az életed és a bevételeid felett, még akkor is, ha úgy érzed, a világ elrohant melletted.

02

Kulcs

Ez a kulcs, amivel kitörhetsz az aranykalitkából, és végre a saját feltételeid szerint élhetsz – egy olyan vállalkozást építve, ami szabadságot és értelmet ad, nem csak egy fizetést.

03

Biztonság

És ez az a bizonyított rendszer, ami egy ledolgozott élet után is megadja a méltó anyagi biztonságot és a hasznosság érzését, anélkül, hogy bárkire támaszkodnod kellene.

A kérdés csak az, hogy kihasználod-e ezt a megismételhetetlen lehetőséget, vagy hagyod, hogy a páncélterem ajtaja örökre bezáruljon előtted.

2 PERC — MINDEN A HELYÉRE KERÜL

Nézd meg ezt a videót.

Hangot be.

Csak pár perc, de mindent a helyére tesz.

ISMERŐS AZ ÉRZÉS?

Mindegy, melyikben ismersz magadra

A végeredmény ugyanaz: a KONTROLL nem a te kezedben van.

Mások irányítják az idődet, a bevételeidet, a jövődet.

6b568783-945a-4efd-b8be-2f4ed7e6c746.jpg

„Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy valami véget ér…
és valami teljesen új kezdődik.”

VELED MI LESZ?

Én 50 évesen a nyugdíjas éveimet élem majd… és te?

Ugyanúgy fogsz élni ahogy eddig, vagy szabad leszel velem?

A változás elkerülhetetlen.

Látom, hogy a piac és a technológia merre tart. 

Nekem az Axon mesterséges intelligencia a megoldásom, hogy időben végezzek. És én a jövőben csak erre akarok fókuszálni. 100%-ban.
 

6b2f1b0b-d34e-410c-a7f5-29c7d3c90a1f.jpg

De ha már próbáltad, tudhatod, hogy az Axon kurva okos. :)

Nem (csak) én mondom ezt… 

 

De valaha elgondolkodtál azon, hogy valójában, miért szuperintelligens, azon kívül, hogy egy „atomermőmű” dolgozik a háttérben? Vajon honnan szerezhette a tudását?

 

Igen, jól sejted…

 

Ezért meghoztam egy döntést: a két legnagyobb, legátfogóbb tudásbázisomat, a Marketingpro és az 1ev.hu archívumát egyetlenlen egy alkalommal még elérhetővé teszem.

Azután örökre lezárom ezeket, gondolom érted, hogy miért nem lesz többé nyilvános…

De mielőtt ez megtörténik...

Nem hagyhatom, hogy ez a több ezer órányi, gyakorlatban bizonyított, bevételtermelő tudás – ami az elmúlt 15 év munkájának az esszenciája – csak úgy „titkosítva” legyen.

Ezért, mielőtt az Axon miatt végleg „titkosítom” ezt a tudást, és lakat kerül a virtuális kapukra, teszek valami olyat, amit még soha, és garantálom, hogy soha többé nem is fogok.

Egyetlen, utolsó alkalommal, kinyitom a teljes Életmű Archívumot.
Olyan feltételekkel, hogy a szád tátva marad.

Ezzel akarom megadni az utolsó esélyt mindenkinek, aki eddig csak szemezett vele, halogatta, vagy nem engedhette meg magának, vagy csak későn hallott róla.

Ez az én búcsúajándékom. Egy utolsó, nagy dobás, mielőtt egy új fejezet kezdődik.

Most pedig hadd mutassam meg, mit rejt pontosan a páncélterem...
 

MIELŐTT KINYITOM A PÁNCÉLTEREM AJTAJÁT...

Ez nem egy újabb tanfolyam.
Ez egy komplett fegyvertár.

Egy bizonyított, a gyakorlatban tesztelt tervrajz a nulláról a sikeres, automatizált online vállalkozásig és teljes anyagi függetlenségig.​

Minden, amit az elmúlt 15 évben az online üzletépítésről, a marketingről, a sales-ről, az automatizálásról és a pénzügyi függetlenségről tanítottam...

 

...egyetlen, gigantikus, digitális aranybányába sűrítve.

 

De a szavak helyett inkább megmutatom.

 

Ebben a videóban személyesen vezetlek körbe a "Páncélteremben", és megmutatom, pontosan mit rejt a Marketingpro és az 1ev.hu teljes archívuma. Látni fogod a saját szemeddel azt a döbbenetes mennyiségű és minőségű anyagot, ami most a tiéd lehet.

Az 1ev.hu archívum (Stratégia és Gondolkodásmód)

Ennek a csomagnak a lényege: Hogyan szabadulj ki a mókuskerékből és építs vállalkozást.

ÖSSZESEN

1 545 200 Ft

1ev.hu éves tananyag

49 500 Ft

A legelső útmutató az anyagi függetlenséghez, amely bemutatja azt a lépésről-lépésre folyamatot, amivel Péter Kolumbiából hazatérve kiszabadult a mókuskerékből.

Szemináriumok

5 db, egyenként 75 000 Ft

Több mint 10 év élő szemináriumainak felvételei (Áttörés, Az online vállalkozás alapjai, Hogyan építsd fel a saját üzleted, Gyors bevétel a 0-ról, Sebesség és pénz).

Ingatlan befektetési szeminárium Bajári Istvánnal

9 900 Ft

Elképesztően értékes, gyakorlatias tudás a magyar ingatlanpiacról, bennfentes tippekkel (eredetileg is túl olcsón adtuk).

1ev.hu - Compass program

149 500 Ft

Egy vizuális térkép az anyagi függetlenséghez. Tartalmaz 3 gyűrűs dossziényi csekklistát (személyes, vállalkozási, automatizálási problémákra) és 60 a világ minden táján forgatott videót. Szinte minden problámára van benne megoldás, lépésről lépésre amibe az utadon belefithatsz.

Privát Üzleti és Életstílus Klub

594 000 Ft

Egy 12 hónapon át tartó, zártkörű privát klub videós oktatásai, benne a „Piramis” modellel, ami megmutatja az anyagi függetlenséghez vezető pontos útvonalat és a szükséges lépéseket. Ezt egy nagyon zárt körnek tartottam és a nagyközönség soha nem érte el eddig.

Kisebb, specifikus csomagok

egyenként 9 900 Ft

Lusta ember útja a gazdagsághoz, Születésnapi csomag, Karib-tengeri videók (pénzügyi kimutatásokról), Velence leckéi (pénzforgásról).

1ev.hu „Desszert”

49 500 Ft

Péter első személyes mentorprogramjának dobozosított, videós változata.

5 perces mentor program

128 700 Ft

Közel 400 darab, nagyjából 5 perces, gyorsan fogyasztható videós lecke rengeteg, vállalkozási témában.

30 ezerből a luxusig 90 nap alatt

149 500 Ft

Reality videósorozat. Péter a semmiből, egy fűtés nélküli házból indulva mutatja meg, hogyan küzdötte vissza magát a luxusba, bemutatva a kudarcokat és a szívásokat is. Mindössze 90 nap alatt!

A MarketingPro archívum (Technika és Megvalósítás)

Ennek a csomagnak a lényege: Konkrét marketing, AI, és értékesítési rendszerek.

ÖSSZESEN

1 225 600 Ft

12 hetes kihívás és online bevételszerző program

49 500 Ft

A legrészletesebb program, amely napi/heti szinten vezet végig az első online üzleted felépítésén.

Konzultációs Lift

300 000 Ft

Egy zseniális, gyors pénzt hozó üzleti modell, amivel a legmagasabb árazású személyes konzultációkat lehet eladni egy egyszerű bevezető (pl. profilértékelés) segítségével.

Szemináriumok

egyenként 99 000 Ft

Élő előadások felvételei (Mesterséges intelligencia, Passzív jövedelem, Előfizetéses rendszerek).

Az e-mail marketing egyszerűen

49 500 Ft

Péter legerősebb fegyvere, tele valódi e-mail példákkal és számokkal.

Virtuális Influencer mesterkurzus

49 500 Ft

Óriási piaci rés kiaknázása: hogyan csinálj AI segítségével influencert akár unalmas iparágaknak is, vagy a tiszta profitért előfizetésből.

45 napos kihívás

49 500 Ft

A COVID alatt született, rendkívül népszerű online vállalkozásépítő kihívás.

Systeme.io

39 500 Ft

Megmutatja, hogyan használd ezt a „minden egyben” rendszert weboldal és értékesítés építésére, hogy ne kelljen technikai problémákkal küzdened (pl. WordPress fagyásokkal).

Technikai alapozók

egyenként 9 900 Ft

Az ActiveCampaign, Webdizájn Nikivel (SquareSpace), A tipográfia alapjai Nikivel.

Nulláról az 1 millióig az interneten

49 500 Ft

Videós bizonyíték: Péter megmutatja, hogyan épített fel egy teljesen új üzletet a "hogyan legyek jó nő" piacon nulláról 1 millió forintos bevételig. (A hottie.hu születése videóre véve)

Digitális Nomád csomag

99 000 Ft

Gyors pénzkereseti módszerek azoknak, akik nem akarnak komplett vállalkozást építeni, csak szabadon akarnak dolgozni (akár AI segítségével).

Passzív jövedelem források

49 500 Ft

Szuper haladó és kíméletlenül őszinte anyag a valódi passzív jövedelemről (érdeksség: megtanít felismerni a piramisjátékokat és profitálni belőlük; ilyet sehol sem láthasz!).

Előfizetéses rendszerek

49 500 Ft

Pofonegyszerű útmutató ahhoz, hogyan építs ismétlődő bevételt hozó (havi díjas) rendszereket.

AI SuperPower

49 500 Ft

Nem csak egy AI bemutató, hanem az „okos kérdezés” művészete, amivel minőségi ugrást érhetsz el bármelyik mesterséges intelligencia eszköznél.

5 hónapos online bevételszerző program

49 500 Ft

Egy korábbi, gyakorlatias bevételszerző tanfolyam, szuper módszerekkel.

Útmutató az Online Marketinghez

14 900 Ft

Egy gyönyörűen megdizájnolt, közel 200 oldalas, átfogó online marketing térkép, magyarázó videókkal.

Müller Péter marketing automatizálást tanít

0 Ft

Bónusz, felbecsülhetetlen értékkel.

Ez a két rendszer együtt egy verhetetlen kombináció.

 

De hogy pontosan lásd, mekkora értékről beszélünk, nézzük a nyers számokat...

MARKETING BULLSHIT NÉLKÜL

Itt vannak a nyers tények

Minden tananyagnak megvan a valós, eredeti ára, amiért az emberek boldogan megvásárolták. Számoljunk együtt.

CSOMAG I.

A Marketingpro arzenálja

Konzultációs Lift

300.000 Ft

Digitális Nomád csomag

99.000 Ft

Mesterséges intelligencia szeminárium

99.000 Ft

Passzív jövedelem szeminárium

99.000 Ft

Előfizetéses rendszerek szeminárium

99.000 Ft

12 hetes kihívás és online bevételszerző program

49.500 Ft

Az e-mail marketing egyszerűen

49.500 Ft

Passzív jövedelem források

600.000 Ft

Előfizetéses rendszerek

49.500 Ft

Virtuális Influencer mesterkurzus

49.500 Ft

AI SuperPower

49.500 Ft

45 napos kihívás

49.500 Ft

Nulláról az 1 millióig az interneten

49.500 Ft

5 hónapos online bevételszerző program

49.500 Ft

Systeme.io - A weboldal és eladási rendszerek új útja

39.500 Ft

Útmutató az Online Marketinghez

14.900 Ft

Az ActiveCampaign

9.900 Ft

Webdizájn Nikivel - SquareSpace

9.900 Ft

A tipográfia alapjai - Nikivel

9.900 Ft

Müller Péter marketing automatizálást tanít

Felbecsülhetetlen

ÖSSZESEN

1.545.200 Ft

CSOMAG II.

Az 1ev.hu tudásbázisa

Privát Üzleti és Életstílus Klub

594.000 Ft

1ev.hu - Compass program

149.500 Ft

30 ezerből a luxusig 90 nap alatt

149.500 Ft

5 perces mentor program

128.700 Ft

Áttörés szeminárium

75.000 Ft

Az online vállalkozás alapjai szeminárium

75.000 Ft

Hogyan építsd fel a saját üzleted... szeminárium

75.000 Ft

Gyors bevétel a 0-ról indulva szeminárium

75.000 Ft

Sebesség és pénz szeminárium

75.000 Ft

1ev.hu éves tananyag

49.500 Ft

1ev.hu „Desszert”

49.500 Ft

Lusta ember útja a gazdagsághoz

9.900 Ft

Születésnapi csomag

9.900 Ft

Karib-tengeri videók

9.900 Ft

Velence leckéi

9.900 Ft

Ingatlan befektetési szeminárium

9.900 Ft

ÖSSZESEN

1.545.200 Ft

TELJES ÉRTÉK EGYÜTT

2.770.800 Ft

Kétmillió-hétszázhetvenezer-nyolcszáz forint.

Kétmillió-hétszázhetvenezer-nyolcszáz forint. Ennyit fizettek a diákjaim évek alatt. Te nem ennyiért fogod megkapni — még csak a közelében sem.

CSAK KÉT LEHETŐSÉGET KÍNÁLOK

Válaszd ki a csomagodat, és lépj be a Páncélterembe.

A kettő között van egy apró különbség, ami valójában egy óriási szakadékot jelent.

OPCIÓ A

A „Fél Birodalom” Csomag

Választhatod VAGY a teljes MarketingPro, VAGY a teljes 1ev.hu archívumot.

99.000

Ft

1 teljes archívum (a kettő közül)

Élethosszig tartó hozzáférés

Korrekt, tiszta ajánlat

OPCIÓ B

LEGJOBB VÁLASZTÁS

A „Teljes Életmű” csomag

A MarketingPro ÉS az 1ev.hu teljes archívuma. EGYÜTT. A teljes 2,7 millió forintos aranybánya.

149.000

Ft

2.770.800 Ft

Mindkét teljes archívum

MEGDUPLÁZOD a tudást, eszközöket és lehetőségeket

Élethosszig tartó hozzáférés

Mentor Garancia (lásd lent)

Azonnali hozzáférés vásárlás után

+50.000 Ft különbség — egy jobb családi vacsora ára. Cserébe nem 1,5, hanem 2,7 millió forintnyi értéket kapsz. MEGDUPLÁZOD a tudást. Ha tudsz számolni, fura lenne, ha nem ezt választanád.

A kattintás után másodperceken belül a tiéd a kulcs. Megkapod az azonnali, élethosszig tartó hozzáférést a teljes Páncélteremhez. Nincs várakozás. Azonnal elkezdheted felfedezni ezt az aranybányát, és megteheted az első lépést az új jövőd felé. Az az érzés, amikor először belépsz, és meglátod magad előtt ezt a döbbenetes tudásmennyiséget… felbecsülhetetlen.

 

De…

NE DÖNTS AZONNAL

Értsd meg előtte, mihez jutsz hozzá valójában.

Itt nem videókat, PDF-eket és hanganyagokat kapsz.

 

Azt a képességet kapod meg, amivel TE irányítod az életed, és nem a körülmények, a főnököd vagy a pénz.

Ez az a rendszer, ami visszaadja a kontrollt, és bebizonyítja az ismerőseidnek – és a világnak –, hogy bárki bármilyen korban és helyzetben is képes megújulni és sikeres lenni.

Ez az a kiút, ami megadja a szabadságot, hogy otthagyd az aranykalitkát, és végre egy értelmes, szenvedély-alapú vállalkozásból élj, bűntudat nélkül.

És ez az a lehetőség, ami megteremti a méltó anyagi biztonságot, hogy ne a pénzen kelljen aggódnod, hanem éld azt az életet amit szeretnél, és büszkén támogathasd azokat akiket szeretsz.

 

Ez az, amiért ma itt vagy.

 

És nem csak én mondom ezt.

 

Hallgasd meg azokat, akik már ismernek.

Látod?

 

Sem a kor sem a hely nem számít.
 

Az ő sikerük a bizonyíték arra, hogy a rendszer működik.

 

De tudom, hogy benned még mindig ott lehet a kérdés: „És mi van, ha nálam mégsem fog működni? Mi a garancia?”

 

Nos, ez most nagyon meg fog lepni...

GARANCIA — AHOGY MÉG SOHA

Nálam nincs pénzvisszafizetési garancia. A garancia én magam vagyok.

A pénzvisszafizetési garancia a halogatókat, a kifogáskeresőket vonzza. Ez a program a cselekvőké.

Több ezer tapasztalatom van a sikerekről. Olyan dolgokat csináltam, amiket senki nem mert bevállalni: millókat hozó üzletet ígértem a semmiből, és megcsináltam. 90 nap alatt a semmiből visszatértem, a luxus élethez. Pipa! Ott van minden a csomagban videóra véve. És nem tudom, hogy van-e még bárki, aki elhív, és az otthonában tart neked szemináriumot, mert nincs rejtegetni valója.

 

A garancia itt a (hír) nevem. A 20 évnyi munkám.

Ez az ami „legendássá” tesz, és ez az, amit soha nem tennék kockára egy rossz termék miatt. 

 

Ha neked egy 2,7 millió forintos csomagért, amit most 149.000 forintért kapsz meg, még mindig egy pénzügyi garancia kell a biztonságérzethez, akkor ez a csomag egyszerűen nem neked szól.

 

Ez a program a cselekvőké. A győzteseké.

Azonban...

Mivel pár hónap múlva tényleg nyugdíjba vonulok, és őszintén mindent meg akarok tenni érted egy utolsó, nagy dobás keretében, ezért most teszek egy kivételt.

Nem a pénzedet adom vissza. Annál sokkal többet ajánlok: a személyes, korlátozott időmet.

EGYETLEN MEGISMÉTELHETETLEN MENTOR GARANCIA

1

Vásárold meg a „Teljes Életmű” csomagot.

2

Csináld végig a benne található „12 hetes kihívás” programot az elejétől a végéig.

3

Igazold felém az elvégzett munkát — mutasd be, hogy minden lépést a leírtak szerint megvalósítottál.

4

Ha a 12 hét végére nincs egyetlen forintnyi, számlázott bevételed a felépített rendszeredből, a következő 3 hónapban személyesen, hetente segítek neked addig, amíg az első vevődet meg nem szerzed.

Ez nem pénz. Ez a személyes elköteleződésem a te sikered mellett. Ennél nagyobb biztosítékot nem tudok — és nem is akarok — adni.

PÖRÖGNEK A KEREKEK

Nézzünk szembe a „de mi van ha…” gondolatokkal.

Nézzünk szembe velük, nyíltan.

„Ez döbbenetes mennyiségű anyag! Hogy a fenébe lesz nekem erre időm a munka és a család mellett?”

Jogos a kérdés. Ez valóban egy életmű, nem egy hétvégi gyorstalpaló. És pontosan ezért...

 

...élethosszig tartó hozzáférést kapsz.

 

Nincs határidő. Nincs nyomás. Akkor és olyan tempóban haladsz, ahogy neked kényelmes. Ha egy év múlva veszed elő, akkor is ott fog várni a fiókodban.

 

De van egy másik, sokkal fontosabb válaszom is. A „titkos fegyver”.

 

Azt mondtam, a jövőben az AI-ra fókuszálok. Nem véletlenül. A tudás önmagában ma már kevés. A megvalósítás sebessége a minden.

 

És pontosan ebben segít az Axon mesterséges intelligencia, amit a vásárlásod után hozzáadhatsz a csomagodhoz, ha még nem a tiéd. Gondolj rá úgy, mint egy személyi asszisztensre, aki ezt a hatalmas tudást segít neked feldolgozni. Megmondod neki, mi a célod, és ő kigyűjti a releváns leckéket, összefoglalja a lényeget, és akciótervet készít.

 

Vagyis nem kell egyedül átrágnod magad több száz órán. A rendszer segít fókuszálni és a lényeget a kezedbe adni.

 

„Jól hangzik, de én ehhez már túl öreg / béna / [saját kifogásod] vagyok. A technika nem az én világom.”

 

Ezt a lemezt már ezerszer hallottam. És hadd mondjam el, a diákjaim 80%-a ezzel a mondattal kezdi.

 

Aztán elindítják az első webshopjukat. Megírják az első automatizált email kampányukat. Eladják az első online terméküket.

 

Miért?

 

Mert ezek az anyagok pont neked készültek. Nem 20 éves, agilis programozóknak, hanem olyan hétköznapi embereknek, akik eredményeket akarnak, nem technikai rizsát.

 

Minden "kattints ide", "másold be ezt", "állítsd be így" szinten van elmagyarázva. Szájbarágósan. Bolondbiztosan. Pontosan úgy, hogy egy 50-es területi képviselő vagy egy 60-as éveiben járó, a Facebookot épphogy ismerő nagymama is sikerrel meg tudja csinálni.

 

A sikersztorik magukért beszélnek. A korod nem hátrány, hanem a tapasztalatod miatt előny. A technikai "hiányosságod" pedig percek alatt orvosolható, ha van egy pontos térképed.

„Oké, de nekem nincs semmi ötletem. Mit tudnék én eladni?”

A legjobb kérdés. És a válasz az, hogy nem is kell, hogy legyen ötleted.

 

Ez a leggyakoribb tévhit: hogy először kell egy „világmegváltó ötlet”, és csak utána jöhet a megvalósítás. Ez baromság.

 

A rendszer pont fordítva működik.

 

Az „Életmű Archívum” tele van olyan modulokkal (mint például az 1ev.hu Compass program vagy a 30 ezerből a luxusig), amelyeknek az EGYETLEN célja, hogy segítsenek megtalálni azt a profittermelő piaci rést, ami passzol a te tudásodhoz, érdeklődésedhez és a céljaidhoz.

 

Nem egy ötlettel kell érkezned. Az a feladatunk, hogy a rendszer segítségével közösen találjunk egyet.

 

A legtöbb ember azért akad el, mert a rossz kérdésre keresi a választ. Ne az ötleten görcsölj. Kezdd el a rendszert, és az ötlet jönni fog. Garantálom.

Mi egy közösség vagyunk…

Nem vagy egyedül a félelmeiddel. És nem leszel egyedül a sikerben sem.

 

Nemcsak én, de a többiek is segíteni fognak neked.

 

Most pedig, egy pillanatra, felejtsd el őket. Felejtsd el a múltat.

 

És képzeld el, milyen lesz a TE jövőd…

KÉPZELD EL MAGAD 6 HÓNAP MÚLVA

Két jövő. Egy döntés.

HA NEMET MONDASZ

Minden ugyanolyan.

Reggel csörög az óra. Gyomorgörccsel indulsz a munkába, a dugóban ülsz, és a főnököd értelmetlen kéréseit hallgatod. Este fáradtan hazaesel, és már semmi energiád nincs a családodra vagy magadra. A hónap végén ugyanúgy matekozol a számlákkal. Ugyanúgy érzed a lemaradást, a kiégést, a bizonytalanságot.

 

Látod ezt az ajánlatot, és azt mondod: „Jónak tűnik, de majd később... most nem alkalmas... majd ha több időm/pénzem lesz…”

 

És a „majd” soha nem jön el. Az ajtó bezárul. Az esély elszáll.

HA IGENT MONDASZ

Te döntöd el, mikor kelsz.

Azt a jövőt, ahol most azt mondod: „Igen”.

 

6 hónap múlva van.

 

Reggel te döntöd el, mikor kelsz. A kávédat a teraszon iszod, nem egy dugóban állva. A laptopod az irodád, és onnan dolgozol, ahonnan akarsz.

 

Elindítottad az első online rendszeredet. Lehet, hogy még nem hoz milliókat, de már jönnek az első bevételek. Látod, hogy működik. És ez a tudat mindent megváltoztat. A szorongást felváltja a remény. A tehetetlenséget a kontroll.

 

Már nem csak álmodozol a kilépésről, hanem aktívan tervezed. Már nem csak aggódsz a jövő miatt, hanem építed azt. A családod egy energikus, magabiztos embert lát, nem egy stresszes idegroncsot.

Mindkét jövő lehetséges.

A kettő közötti út egyetlen döntéssel kezdődik. És az időd lassan lejár.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Kíméletlenül 
őszinte válaszok.

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12

NEM FOGOM TOVÁBB RAGOZNI

A tények magukért beszélnek.

És egy ajtó, ami hamarosan bezárul.

 

Ez a „Korai Nyugdíj Előtti Végkiárusítás” nem egy marketingfogás. Amikor azt mondom, hogy lezárom a páncéltermet igaz. Elmondtam fenn az okát.

 

Ez az oldal  végleg megszűnik.

 

Nincs több haladék. Nincs „Péter, légyszi hagyd nyitva még egy napot”.

 

A váltás megtörtént. Az új fejezet elkezdődött.

 

Ez az utolsó lehetőség, hogy hozzáférj az elmúlt 15 év munkájának esszenciájához.

 

Ne hagyd az asztalon ezt az értéket. Ne hagyd, hogy a halogatás ismét győzzön.

 

A jövőd a következő kattintással kezdődik.

OPCIÓ A

A „Fél Birodalom” Csomag

Választhatod VAGY a teljes MarketingPro, VAGY a teljes 1ev.hu archívumot.

99.000

Ft

1 teljes archívum (a kettő közül)

Élethosszig tartó hozzáférés

Korrekt, tiszta ajánlat

OPCIÓ B

LEGJOBB VÁLASZTÁS

A „Teljes Életmű” csomag

A MarketingPro ÉS az 1ev.hu teljes archívuma. EGYÜTT. A teljes 2,7 millió forintos aranybánya.

149.000

Ft

2.770.800 Ft

Mindkét teljes archívum

MEGDUPLÁZOD a tudást, eszközöket és lehetőségeket

Élethosszig tartó hozzáférés

Mentor Garancia (lásd lent)

Azonnali hozzáférés vásárlás után

MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZT KAPTÁL

Az utolsó lépés a tiéd.

PS.

 

Amikor megírtam ezt a szöveget, volt egy kis hiányérzetem. 

 

Igazából van egyetlen dolog, amit nem mondtam el benne. Ez a valódi ok amiért emellett az ár mellett döntöttem. Az igazság az, hogy az ár idióta. Amikor végignéztem az anyagokat ennyiért eltökíteni ezt az értéket, úgy gondoltam, egy barom vagyok. És még mindig úgy gondolom. Tényleg egy baromnak tartom magam emiatt. Ezer más lehetőségem lenne.

 

Azonban egy dolog miatt mégis megteszem. A nyugalom miatt. Ez kicsit önző, és kettős érzéseim vannak emiatt. De fél év múlva, lehet, hogy már nem érsz el. 

 

Lehet, hogy amikor nyugdíjas leszek azt mondod, hogy „Segítenél Péter ebben a vállalkozásban” – majd azt akarom mondani, hogy „Ne haragudj, de már nyugdíjas vagyok. Fordulj máshoz kérlek.” Az a baj, hogy ismerem magam, és lehet, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, ha ezt mondanám. Vagy mégis beleállnék, és lőttek a kényelmes nyugdíjas éveknek. Viszont valamikor meg kell húznom a határt, és ahogy van a dolgoknak kezdete, végének is lennie kell.

 

És azzal, hogy ezt most megteszem, és minden mást, ami csak az erőmből tellik, bátran és lelkiismeret furdalás nélkül mondhatom majd, hogy én mindent megtettem.

 

Innen már a te kezedben van, hogy élsz-e ezzel.

 

— Péter

bottom of page